|
|||
46. MOZGÁSBIOLÓGIAI KONFERENCIAKözzétette: Mecsnóber Melinda 2016. 11. 21. Olvasottság:9216 A TÍZ ÉVE ELHUNYT RIGLER ENDRE EMLÉKÉNEK SZENTELT 46. MOZGÁSBIOLÓGIAI KONFERENCIA SOK ÉRDEKLŐDŐT VONZOTT A RENDEZVÉNYRE. MELY ALKALOMBÓL AZ MBT ELÖKE, DR. SURÁNYI DEZSŐ IS KÖSZÖNTÖTTE AZ EGYBEGYŰLTEKET, VALAMINT DR. DONÁTH TIBORT. Köszöntés
Dr. Donáth Tibor, a Semmelweis Egyetem professzor emeritusza, nemrég ünnepelte a 90. születésnapját. A köszöntők sorában sokkal visszafogodtabban nyilatkozhatok meg, mint az előttem szólók, lévén csak botanikus-történeti ökológus. A 90 éves tudósnak az életművét mégis három nagy területre tudom bontani: tudományos, oktatási-nevelési és kulturális tevékenység.
Nem fogom az elismeréseinek hosszú sorát hozni, csak annyit róla: az MBT Mozgás-és Viselkedésbiológiai Szakosztályának alapító tagja, 1969-től sokféle szállal kötődött hozzánk, főleg a hamar, bennünket itthagyó Juhász-Nagy Sándor professzor elnöksége idején volt intenzív a kapcsolata a Magyar Biológiai Társasággal. Az itteni munkásságát Gorka-és Huzella-díjjal ismerte el társaságunk. Kötelező azért nekem istudnom, hogy – többek között - az Anatómiai atlasz 1983-tól 2015-ig már 12. kiadásban jelent meg. Persze, sok-sok más – főleg funkcionális anatómiai publikációja mellett, de nem hagyhatom említés nélkül professzor úr szépírói és tudománytörténeti, nyelvészeti munkásságát sem. Egyik igen érdekes írása, amire botanikusként is felfigyeltem a „Kritikusan a kritikáról és a kritikusról” címen jelent meg. Mást talán nem is emelek ki e pillanatokban jelentékeny munkásságából. De Donáth Tibor professzor úr és a tisztelt ünneplők engedjenek meg nekem annyit még, hogy az iránymutató könyvemből, a Bibliá kutatásaimból néhány idézetet vegyek az ünnep alkalmából, mert : Mindennek megvan az órája… (Préd 3, 1) és Isten csak azt szereti, aki a bölcsességgel él (Bölcs 7, 28). …nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje a munkájában, mert ez a sorsa (Préd 3, 22) Nincs a földön olyan igaz ember, aki csak jót tenne és sohasem vétkeznék. Ne figyelj minden szóra, amit kimondanak, mert különben meghallod, hogyan átkoz a szolgád (Préd 7, 20-21). Viszont „Mindaz, aki boldogan élvezi a javait, hosszú életre vágyik; de amint tapasztalatban és bölcsességben gazdag lehet az öregség, úgy teherként is nehezedhet a kortól elgyötört és türelmének végére jutott szerencsétlenre. Az öregség értelme tehát attól is függ, hogy úgy jelenik-e meg, mint a halál felé való hanyatlás útja, vagy pedig mint az örök boldogság felé vezető út.” (Sir 41, 1k) Kedves Tibor Bátyám, professzor úr - Isten éltessen még sokáig erőben és egészségben! Surányi Dezső DSc., c. egytemi tanár botanikus, történeti-ökológus MBT elnöke A(z) Mozgás-, Viselkedés- és Sejtbiológiai Szakosztály hírek rovat összes cikke:2022. 07. 07. Meghívó 2021. 05. 31. MEGHÍVÓ 2021. 02. 26. JUBILEUMI 50. MOZGÁSBIOLÓGIAI KONFERENCIA 2018. 09. 25. 48. MOZGÁSBIOLÓGIAI KONFERENCIA 2018. 01. 31. Módszertani segédanyag 2018. 01. 05. In memoriam Donáth Tibor 2017. 11. 18. 47. MOZGÁSBIOLÓGIAI KONFERENCIA 2016. 11. 21. 46. MOZGÁSBIOLÓGIAI KONFERENCIA 2016. 06. 10. MEGHÍVÓ 2014. 09. 13. Meghívó a 44. Mozgásbiológiai Konferenciára |
|||
Ideart Az oldal 113 ms alatt készült el. Felhasználó: vendég
|